magához ölel az ágy. vörös borral leöntött póló gyűrődik valahol a takaró alatt. nem veszem fel! telefonom lassan tér észhez, már-már kicsöngni látszik. a hívott szám nem kapcsolható, kérjük ismételje meg hívását később. hát persze. mindig csak a később. gyere költőm, nyugtass meg! magamba szívom az elsárgult lapokat, a nyomtatott betűket, a tüdőmbe mindet! nehéz drogként olvasom:
közeledik az én időm. ha már
ennyi a kín, világot vált valóra-
én nem csalódom - minden szervem óra,
mely csillagokhoz igazítva jár.
vénásan adagoltam, ahogy Élet, veled sem bánok másképp. lerajzoltalak. férfi voltál.
a füzetem itt nyílik ki: 'szellő csókol nyakon, ma már modellel dolgozunk a modemben. egy ember vonásait elemezzük. szegény kianalizált sejttömeg! hát, hogy mentselek majd meg, ha csak az arcodon megcsillanó fényfoltokat tónusolhatom? hát még kiabálni sem fogsz tudni, mert nem szabad mozognod! szegény, kicsi ember. szép rajz lesz belőled.'
lopott pohárba, lopott kólát töltöttem, lopott gyújtó éleszti fel lopott cigimet. lopott tegnapból egy órája lopott ma lett. lopott Élet, azért még szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése