k*rva hosszú bejegyzés.

...ugye nem valószínű hogy bármi más lesz
minek állsz itt és én
sajnálom..




"hisztérikus szerelmes volt. sose ért rá a találkozóra, mindig fuldoklott valami sérelemtől. az ég beborult, a hold elbújt, ha ők találkoztak. hajókiránduláson érintették meg egymást először. ültek a tömegben, kilátástalan jövőjükön marakodtak. tibor se azt nem bírta, ha uszítják, se azt, ha csillapítják.
-egyetlen értelme van az egésznek: te! -mondta, és váratlanul áttette a karját a derekán, belemarkolt a testébe.
-akkor jó -mondta ő, és örökre megadta magát.

...

-nem. most megbüntetlek, amért az autóbuszban nem ütöttél a vállamra: itt vagyok, ne keress!
-milyen könnyű egy férfinak! külön a test, külön a lélek.
-ördög.
-hát ha ördög, legyen ördög! -klára percről percre jobban szédült, már egésezn elvesztette a józan eszét. - utóvégre úgy dolgozom, mint egy férfi, olyan felelősséggel, olyan kitartással... mért kellene abban hazudnom, ami a legjobban én vagyok? szeretlek. minden kölyök kitudja nyújtani a kezét az után, akire vágyis és én... -hátradőlt részegen, leeresztette a karját, kibuggyant a könnye nagy önsajnálatában. "

móricz virág. illúzió.

semmi értelme a köntörfalazásnak, a mellébeszélésnek, a sunyulásnak. elég hazug ez a világ az én hozzájárulásom nélkül is. szar tükörbe nézni. szar látni, hogy azonosulok a gyenge átlaggal. nevetséges a tény, hogy ugyanazokat a játszmákat játszom, mint a nagyközönség legalja. azt hittem ennél több leszek. véget vetek.


van aki balfasz és van aki jó,
van aki korrekt, és megalkuvó.
van aki gyáva és mindentől fél,
van aki tudja, de nem beszél.
van aki csóró és azt hiszi él,
van aki gazdag de semmit nem ér.
van aki szív és a magasba száll,
van aki látja, de csak egyhelyben áll.
csak Te vagy átlagember csak neked nincs hibád.
a gondok hordozója, csodálatos világ!
becsület szülõatyja, a családod imád,
az idõ féltve õrzött múlását festi rád.
te vagy az aki erre születtél mit csinálhatsz mást!?
ne hallgass rám!
te csak hajszold túl magad.
bár a rendszer mindig más
és a nyomor megmarad,
az ember egyre ostobább.

alvin*


borostyán fut fel a rozsdás létrán,
ezzel kell, hogy felmássz hozzám.
ablakomon misztikus rács nyikorog majd,
ne ugasson kutya, legyen sötét, abból nem lesz baj.
tükörben fog csillanni vonzásnak a lángja,
cipőiddel ne vesződj, állj féllábra.
halkan közelíts, húzd... még ne riassz fel.
nyugodtan alszom, de érzem jelenléted,
testednek illatát, gondolatod... de elvéted!
lábad belebotlik egy kószán heverő könyvbe,
álomból riadva lábad a szemem könnybe.
hiszen csak Te vagy, nyugtatnál persze.
nem nyugszom, Te vagy, de elég lesz-e?
bemásztál, betörtél a magánszférámba,
alattomos, erőszakos, már megint a lárma...
túl sokat akarsz belőlem, kilöklek az ablakon,
esés közben csap a tudat homlokon.
sírodra rávésem utolsó mondatod:
"én voltam a férfi, ki szerelemből zaklatott."


C'est la vie. good night.