illatos fehérneműk hajtogatója

rúzsa szelíden hagy nyomot a férfi nyakán, alkarján és csuklóján. nem néz a szemébe, ahhoz túl gyenge. pezsgős dugó repül a plafon felé, gyertya kanóca pisszen fel fájón.

öt polcán álldogálnak könyvek, szakadtak és újak, életmentők és pusztítók. olyanok is vannak, amik álltal lélegzik. egy egy oldal megjelölve, ott találjuk a számára fontos monológokat, pár oldal szélére megjegyzés karcolva, vagy egy rajz, tollal, hogy soha ne tudja kiradírozni.

ágya fölött még kislányos szentély nyugtatja meg, hogy álmából felriadva, angyalok vigyáznak rá.
van egy hely, ahol mindig önmaga lehet. ahol a képek névszerint köszönnek neki, az ágy szeretettel öleli át, az óra megáll egy pillanatra, ha ránéz, és az illat mindig ugyanaz: parfüm és cigaretta, valamint ruhák frissen mosott illata.

kísérje ezt a napot valami emgmagyarázhatatlan varázslat!

megtanítalak örökké élni, kisbárány!

kurvajó!

hirtelen látom, hogy a férfi, légből kapott szabályok alapján alkotott rendszer rabszolgája. ahhoz, hogy meg tudja állapítani, kicsoda őt, össze kell hasonlítania magát valakivel. a módszert logikának nevezi:
1. bruce willis jó csávó. hozzá képest én csak lószar vagyok, ez egyenlő: Lószar vagyok.
2. én vagyok bruce willis. mindenki máshoz képest király vagyok, ez egyenlő: én vagyok a Király!
na, ez a nőnél teljesen másképp működik. ő ugyanis, saját logikával rendelkezik:
aha, ez a kis kurva sharon stone világsztár és ezért azt hiszi magáról, hogy ő a Gyönyörű. viszont én tudom, hogy én vagyoik a gyönyörű, ez egyenlő: én vagyok a Gyönyörű!
olyan szép dolog hirtelen csupa gyönyörű lány között sétálni, anélkül, hogy kényszeresen össze kellene haosnlítanom őket egymással! hiszen megszépíti magát, figyel a ruhájára, csinos és tiszta és addig nem hajlandó kilépni a fürdőszobából, amíg meg nem győződött róla, hogy most már gyönyörű! ki vagy te, férfi, hogy a villamoson eldöntsd: ühüm, ühüm, nem rossz bőr ez, bár lehetne egy kicsit nagyobb melle?
(...)
a nők, ha egyedül vannak, szeretnének újra nem egyedül lenni. aki mást állít, az a.) szerelmes valakibe, b.) éppen valaki máson gondolkozik, de mindjárt szerelmes belé, c.) hazudik.
ezért bármikor bátran állíthatjuk:
"kismadár, tudom, hogy csak rám vársz."
a nő ekkor kíváncsi lesz, hogy vajon miért van ez így.
nyilvánvaló, hogy nem az igazságot akarja hallani, hiszen arról ő eleve többet tud, mint mi. legjobb, ha megfogjuk a kezüket, megsimogatjuk ujjaikat és meghatjuk valamivel.
(...)
figyeljük meg továbbá azt is, hogy minden állításunk az örökkévalóság függvényében csendül fel. a nő nem bolond, hogy mindezt a sódert elhiggye, ugyanakkor hiba lenne a nyilvánvalóan egyéjszakás kaland előtt megkérdezni tőle: dugunk, aztán megyünk, jó?
a nő ugyanis nem akar csak úgy dugni. szeretné, ha minden boldogságpillanata örökké tartana, tehát a leglefegyverzőbb egyszerűen hazudni, mint a szél:
megtanítalak örökké élni, kisbárány!


jó ez a 3 az 1ben.

"az eszmefuttatásod érdekes, csak éppen a feltett kérdésre nem válaszolsz." bocsi. elvagyok cseszve és örülök neki!
hogy milyen a mosolyom, mikor azt hiszem, a barátom megcsalt? olyan, mint mindig. kamu. "...a balladai homály semmiképpen sem öncélú." lófaszt. akkor vajon micsoda? indirekt mód hallgatja el a lényeget? véletlen, mi? jó nagy fasz vagy te, magyar tanár! de hát faszok vagyunk mind, meg pinák. erről szól. ez az, figyeld csak a szemed sarkából, mit írok lázasan, vajon jegyzetel, vajon mit csinál? -kérdezed. ja, jegyzetelek. leltározok. a 3-as magyardolgozatom pirosra javítva hever előttem, szegény... pedig csak leírtam a véleményem.
igazából ez egy eleve elcseszett nap. így volt elrendelve. akármi történik elcseszett marad, mint én. hisz az én napom. túl szép, hogy megvolt mindenem..túl messzire mentem, azt hiszem...
az elmém ellenáll a szép szavaknak, nem bírok kifejezően írni, nem is akarok. a natur aqua-mban elmosódva, nagyítva látom arcom, hihetetlenül fáradt. "káoszból kozmosz lett.." görög mitológia, baszd meg magad, most te is! sőt! menjetek, emberek, dugjatok, egyetek, igyatok, éljetek, halottak! EMBEREK!
grandiózus gyűrűm passzol feketére festett körmeimhez. megkarmolom a papírt. nem férek a bőrömbe! adjatok egy kávét! egy pofont, vagy egy csókot, egy cigit...füveset, ha választani lehet...

te meg kicsim, ne hívj fel...ne írj, ne keress. ne gondolj, ne szeress. így lenne a legkönnyebb.
-ne cigizz, tüdőrákod lesz!
- és ha az lesz? minek nekem tüdő, ha már szívem sincs?!
ezaz, kislány, ordítsd a nagy szavakat, ordítsd a fájdalmat... ordítsd!
"nem szexualitás szempontjából fontos nekünk, hanem a toteizmus...sokkal egységesebben..."
szegény, csóró, magyartanár. te sem veszed észre, hogy annyit beszélsz a szexről, mintha egy két lábon járó CKM magazin lennél. régen dugtál, mi? nem csodálom...
halucinogén ez a mai nap. remélem lesz elég erő bennem, hogy túléljem, vagy lesz elég bor a véremben. vér folyik a falról..., lehet, hogy bor, megkóstolom. nem, ez vér...vér...mit neked, fizikai fájdalom? szindi, nézz rám és mondd újra a szemembe: a szerencsésebbeknek a teste hal meg először, de vigyázz ember, mert halott lélekkel élő testben fájó igazán a kín!
ne utazz el....ne hagyj itt.....

miért állsz vigyázban, Idő??
tedd szét a lábad, te ribanc!

egy elcseszett nap hajnalán, elnyomtam a cigit a nyakamon. nem fájt, csak vérzett.

emberszag

..és az a rádió úgy zokog, mintha szerelmet vallana..most nekem szól a legbutább dalod..
ordíts, szindi, ordítok én is, de csak a suttogást halljuk.. mert nekünk sosem elég.
- mit jelent a tetoválás a nyakadon?

vajon megijednének, ha tudnák rólunk az igazságot?
napszemüvegben ülök az erkélyen. tegnap még hóesésben sétáltunk a benzinkúthoz, de most tavasz lett hirtelen. szevasztavasz!
a fürdőkád szélén ül két fiú, nem tudom érzékelnek-e valamit a külvilágból, azt mondják: ne beszéljetek hülyeségeket, lányok!
én a lehajtott tetejű wc-ről nézek a tükörbe, te vasalod a hajad, mintha magamat látnám. suttogj, fiú a fülembe, suttogd a dalszöveget, hisz rúzs van a számon, nő vagyok, ez a dolgod, hogy suttogj nekem.
- én mindig is jósrác voltam, időben hazamentem és most hánytam életemben másodjára. de megéri jónak lenni?
- nézz ránk. a pulton ülünk, részegek vagyunk, de nem érezzük. rossz vagyok de használható, ez nekem így jó, így jó..
- menjünk a francba.

átölel az ágy. rajtad egy férfiing, rajtam egy férfipóló van. reggel alszunk el, világosban.

- érzed ezt a bűzt?
- emberszag.

halucinogén vagy te meg én

Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát. (...) Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit... még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez.

mindenhol szexualitás és ördögi körök. érintések és sóhajok. kimondott és elhallgatott monológok. amikor rezeg a kezedben a telefon, te meg csak nézed, nincs erőd felvenni, de kinyomni sem. egyszer csak elhallgat és nem rezeg többé. nem sajnálod, nem várod. elfogadod.
majd újra megszólal.
na, mivan kislány, mire vársz?

'vannak nők, akiknek én simán beletudok nézni a szemébe, de ők nem az enyémbe.'

lepődjmeg

xy: elhiszem, hogy unatkozol, én is azt tenném a helyedben..
n: mert, mi van az én helyemben?
xy: teljesen más világban élsz, mint a többi diák és sosem leszel megelégedve az életeddel, ahogy az iskolát sem fogadod el. tehát a helyedben én örülnék, hogy itt lehetek.

látom rajta, a szemében, hogy egy protekciós libának tart. elfordulok és hagyom ebben az illúzióban. ő sem tudja elfogadni a másságot és belemagyarázza azt, amit látni akar belőlem. nem hibáztatom, pedig nem engem dugnak harminc x évesen az informatikaszertárban... inkább nem nézek rá, a valóságra, az átlagra. csak kimegyek cigizni, ahogy megszólal a csengő.

sóhaj

előítéletek kereszttüzében állok most vigyázban. letört körmökkel kaparom az asztalt, valami olyan, még meg nem fogalmazódott hatalom vagy érzés után, amit talán soha nem érhetek el. karakteres arc lehet a dologban és csípőcsont. füstös nyakillat és párnapos borosta. egy maihoz hasonló, kávégőzös kedden így jelenik meg előttem az Élet.
rég jött már, meglepett. rám villantja sötét szemeit, szenvedélyesen mér fel velük tetőtől talpig. sütkérezem a figyelmében, hátradobom hajam a vállam fölött, kihúzom magam. fehér selyemingemen gyűrődések sorakoznak, de ő mindezt nem nézi. egyre közeledik, egyre inkább érzem bódító illatát, ami nem hasonlítható semmihez..
..megtorpan. valamit észrevett. mi az? mit látsz, Élet?
egy törés. rajtam. nem feltűnő, ám eltűnődésre késztető hasítás a nyakam és a köldököm között. egy hajszál is lehetne akár, ami lehullóban épphogy belekapaszkodott mellkasomba, de nem hajszál. gyorsan elrejtem, de már késő.

az Élet észrevette művét. meghökkent látva, hogyan vágta ki szívem, és tett a helyére valami néha működésbe lépő, ám nagyrészt lemerült készüléket. hát, Élet...mit mondjak? mondjam, hogy nem fáj? hogy nem idegesít? nem viszket és nem zavar? nem rendszerez, nem korlátoz? miért hazudnék neked?

ez a te műfajod, Élet. én nem ringatlak illúziókba... de ettől még közelebb jöhetsz, hiszen távolról fojtogat az illatod, és remegek ha a nyakadra gondolok.


....hát elmenekülsz. gondoltam.

stopper főcím statiszták

Beállította a stoppert, öt perctől számolt vissza. Nézte a pergő másodperceket, és akkor jutott el a tudatáig, hogy öt perc milyen sok idő. Nem győzte kivárni, megőrjítette a semmittevés, a tétlenség, az óra kattogása, a nyugalom és mozdulatlanság, mikor tér és idő egy, és az ember csak egy apró tényezője a külső körülményeknek. Filozofikus gondolkodása mindig is hátráltatta az előrejutásban, az élet mindig pofán törölte a ténnyel: realisták előre, álmodozók hátra! Sosem érdekelte, miből jut tápanyaghoz a virág, a virágnak a színe és illata érdekelte, a szirmainak puhasága. Az emberi test csak egy kéjbarlang volt neki vagy egy vicces hullámvasút, nem számított felépítése, működésének bonyolultsága. Gondolkodni felesleges, ha élni is lehet- hajtogatta. És most számol vissza. Minden másodpercet kielemez, eltemet. Öt perc múlva vége lesz mindennek. A lámpás az arcába világít, vallatni próbálják. Úgy érzi, valaki a szemébe vájja a fényt és kérdezgeti, de ő nem felel. Igazából magát vallatta, magáról. Saját elméjének kínzójává vált, mikor elindította az órát, a gomb megnyomásával elrontott mindent. Keretbe foglaltatta magát. Addigi felhőtlen hétköznapjai távoli eszmeképek, barátai zord idegenek, szerelme hűtlen utcalány. A fék behúzásával vesztette el az irányítást. Tökéletesen értette mit csinál. Tudatával tisztán döntött a halál mellett. Túl szép volt, kell bele a piszkos hamisság, a megbocsátás nélküli vadság. Élete végén, melyet saját kezűleg fog elvágni, elég öt perc realitás. Nem így képzelte, de most már mindegy, így alakult. Fakult a bőrszíne, haját is hullani vélte, kezét alig bírta megemelni, ujjai készségesen összehúzódtak, mintha teste minden zsigerében a vége címszó ugrándozna jókedvűen. Meg kell történnie. Most van vége. Nincs visszaút. Az utolsó másodpercek következnek, visszaszámlálás tíztől. A tíz legkeményebb gondolat tör most elő. Egyenként szenvedi végig őket, egyenként szúrják szíven. Nem bánt meg semmit, csak ezt az öt percet. Három, kettő, egy. Vége. A fegyver elsül. A realitás győzött. Egyelőre.

majdnem reggel, mindjárt dél

ki be járkáltak az emberek, számok követték egymást, hol lehajtott fejjel hallgattuk, hol a hajunkat dobálva tomboltunk. számok, amik jelentenek valamit. borosüvegek ürültek ki, cigarettacsikkek hevertek a hamutálban. a kezemet szorította egy fiú, maga a bizonyos cáfolat, vagy bizonyíték, ahogy tetszik.
majd egy arc azonosult az enyémmel. néztük egymást, és ugyanarra gondoltunk. 'lesz még szebb holnap' hazugságon kaptál, talán először. megcsókoltuk a csuklónkat. az alkaromon egy felirat: 2010.02.13. Emlékezz! és alatta, ahol a legpuhább a bőröm: Whispering Wind.

felébredtem. megragadtam az iPodom, kikerestem. csukott szemmel, sötétben támolyogtam el az ablakig, felhúztam a redőnyt. a friss hó szelíden simogatta az arcom, jó reggelt, mosolylány -ezt suttogta. az írógépben egy üres papír, rajta összesen öt mondat:
"-egyedül vagy itt? -képett hozzám egy idegen. hamutálat tartott a kezében.
magamra néztem. a hajam az esőtől vizesen omlott vállamra, bő ingen lecsúszott mellkasomon.
-mindig egyedül vagyunk, csak néha úgy tűnik, hogy nem."
nem emlékszem, hogy mikor írtam, talán tegnap éjszaka történt.
poharakat, dreher-es alátéteket, egy gyújtót és valami asztaldíszt szedek elő a táskámból. nem lepődöm meg, kipakolom őket egy polcra, kleptománia..
ruháim beszívták a füstszagot, elvegyült a parfümömmel. kínzó duó. mindig üt.

kibontok egy piros borítékot. egy levél van benne, egy cd, és konfettik. elsírom magam örömömben. ezzel élem túl a mai napot.

2010.02.14. valentin nap. ______sztrájkolok, édes.

másnap_

- és nincs nálam a füzetem.
- jobb is... képzeld el, mik kerülnének most bele.

az igazán nagy dolgokat, nem lehet szavakkal kifejezni.

ezért maradt üres a papír.

ezért nincsenek fényképek.

nyúlj bele a pénztárcádba, azzal a kezeddel, amelyikre gondolok, és mosolyogva vedd ki az egyetlen valós emléket a tegnap estéről!

zárójelben a lényeg

2010.02.09. 8:31
hogy lehet boldogtalanná válni a boldogság miatt? hát így: az infóterem állott gépszaga betölti a monitorok munkájától felmelegített levegőt. a szegecses derékövem egy kicsit szorít, de legalább érzek fizikailag valamit a testemből. a hajamnak samponillata van, jobb kezem füstös, a balon nivea krém érzik. szürke felsőm rámsimul, kicsit zavar, de nem vészes. lenézek a földre. táskámból kibuggyannak a könyvek, ott rejtőzik A füzetünk, melyen marilyn monroe feszít erotikusan; látszik a könyv, amitől esténként nehezen alszom el, kárpáti andor: kurvajó! hát az. a cigim az angol füzetem lapjai közé esett, étcsokival bevont, mandulás szilvát teszek mindjárt a számba. neki is ízlett. mindenki netezik, vicceket mesél, nevetgél. én most kiakarok maradni, ők is tudják, én is tudom. a terem sarkában, keresztbetett lábbal kávézom, kezem magától mozog, de miért írok már megint helyzetjelentést? leírást a külvilágról, párhuzamot vonva a színhely és a színészek között...szeretnék kirepülni az ablakon, lehet nem jönnék vissza. mert én nem azért megyek el, hogy vissza tudjak térni, hanem, hogy ne jöjjön utánam senki. izomláz feszít több testrészemben is, örülök neki. elfelejtettem kifesteni magam, annál jobb, így természetes az álarcom.

elmesélnék neked mindent ilyen részletességgel, de úgy sem értenéd, mire célzom. talán addig jó mindkettőnknek, míg nem értjük egymást teljesen. 'ezért ne higgy a mosolyomnak' és rádvigyorogtam. fájt, igaz? mégis hiszel.

Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
Ami kegyetlen, ami gaz,
Mi ocsmány és alávaló
Ne hidd, ne hidd, ami való.
...
Csak ami szép, jó, mind igaz.
Mit álltál, az az igaz.
Mi nem divat, mi nem haló.
Az, ami örökkévaló.
...
Megmarkolom két válladat,
Szemembe nézz, ne hagyd magad!
Tiszta maradj, maradj szabad,
Ne bukj el, meg ne add magad!

Légy tiszta, hős légy,
Légy erős, holt részeg légy, légy eszelős,
A Földre a felhőkből tekints.
Te légy az Isten, hogyha nincs!

szép ernő: ne higgy!

és az emberek csak mentek vakon, míg mi szótlanul álltunk,
és legyintettünk ha megkérdezték, vajon mit vártunk.

magammal

szívesen szembemennék most magammal az utcán.

"közel jönnek, hogy meggyőződjenek róla, ugyanolyan ember vagy te is, mint ők. a gyerekek, ha látják, hogy kedves vagy, bátrabbak lesznek. ha mosolyogsz, visszamosolyognak és megsimogatnak. sokszor az volt az érzésem, azért érnek hozzám, hogy meggyőzzék magukat, hogy ott vagy szőkén, fehéren, de mégis olyan vagy, mint ők."

szívesen innék egyet magammal.

"de örök-kék szeme ködén
halál előtti mosoly - újjászült remény?
s egyesegyedül magadat láttad
sötét ablakod vakult közepén."

szívesen nevetném ki magamat.

"nem tudod, hogy álldogálok itt magamban,
cigarettám parazsát a bronz hamutartón tördelem el.
életem elhibázott részeit egyszer sötét,
máskor pedig színes foltokban látom.
úgy-annyira, hogy annak a farmernadrágnak a színét is
árnyalatával idézem föl, és arcod aranyló pihéit is."

'ma.most.mindig.'

egy bizonyos füzet lapjai

eddig azt hittem, hogy a cigi és a kávé a káros szenvedélyem.
minél jobban ragaszkodom valamihez, az annál jobban távolodik el tőlem. ergó ne ragaszkodjak? ne szeressek? ne érezzek és jó leszek? akkor kellek majd, ha robot leszek? hát így is játszhatjuk. de én nem férfi vagyok, hanem nő és nem robot, hanem ember. depresszió vagy elvonó? 'lesz még jobb világ.'
'labilis érzelmi világú, hajlamos alkalmi kapcsolatok kialakítására.' ... 'kényszeres hazudozó'...'magatartása kritikán aluli'
szindy, jössz velem a diliházba?

11:15 matekóra. cigit akarok és vodkát. ordítanék meg ugrálnék egy trambulinon. a telefonom a falhoz vágnám. fürödnék. bukfenceznék a holdon.
11:20 levetkőznék. rock-ot hallgatnék. forognék a széllel. sötét lenne. mosolyognának a csillagok.
11:25 az emberek hülyék. az ember angolul parázs. és ha én tűzként ége, mi vagyok? sosem voltunk emberek.

'írj, ha írnod kell..' késztetést érzek az írásra, felszabadít és megnyugtat. fellélegzek minden szó után, magam mögött hagyom a fejemben tomboló katarzist, majd megőrzi a lap, legyen már végre csend bennem!! vagy legyen zaj, de igazi, hogy ne halljak beszédet, csak zúgást, esetleg foszlányokat, és ne érezzem, az istenért! csak azt az egy illatot ne kelljen éreznem... leakarom tépni az összes kulcsot a szerelmesek kapujáról, tűnjön el az illúziónak minden tárgyi bizonyítéka! könnyelmű, fellengzős, szentimentalizmus! mire való az ész, a szív, a test, a tüdő?! a hús, a vér, a hallás, látás?! lélegzem... még élek. oké. nagy baj nem lehet, csak nem érzem a szívverésem. oké, még élek. nagy baj nem lehet...igaz? kattog az óra, 12:05 de kit érdekel az idő?

igazán nem kérek sokat: egy cigit az egyik és egy bort a másik kezembe... nincs itt baj, te sem kellessz. hazudj, kislány.. de nem. most egyedül jó, részegen akarok csak úgy lenni, mint egy esőcsepp. essen az eső!! könyörgöm! és legyen sűrű köd! éjszaka! holdhoz akarok beszélni, esőben forogni és ködben nevetni! csak ma ne kelljen gondolkodnom, csak este ne. ne zavarjon senki, ne szóljon hozzám senki, haggyon, had legyek részeg és őrült, had hazudjam, amit akarok, hogy legyen! had hazudjak magamnak egy viklágot, egy olyan nekem tökéletest. szeretnék hinni magamnak, de már senkinek nem tudok. 'hiszel már bennem?' egyre kevésbé...

hát pont ilyenek egy lány gondolatai két mosoly között az iskolában.

fuckin'

a virágot elnyomja egy lábnyom - a cigit elnyomja egy lány - a tv-t elnyomja egy zene - engem elnyom a valóság.

dupla vagy semmi

akkor most játsszunk tisztán.
utálom, hogy a boldogságról nem tudok közhelyek és visszaolvasva rutinból törölt megállapítások nélkül írni. leírhatnám, hogy a beáradó napfény, mégha igen kezdetleges is, de felmelegíti a nappalit, hogy a fahéjas tea illata elbódít, a chilis csoki huncutan olvad szét a számban, hogy napok óta tűzben égek, hogy a hó vidám és hogy moby mindig akkor kedveskedik nekem a rádióból, amikor szükségem van rá. leírhatnám, mint helyzetjelentést.
talán a szerelem, ha fekete fehéren nézzük, csak a szenvedélyre alapszik. talán csak velünk van a baj. onnan tudod, hogy szerelem, hogy napról napra egyre jobban kell, függővé válsz, nem tudsz leakadni róla, feladsz mindent, csak ne kelljen az ágyadon egyedül feküdnöd és heti hetest nézned.

hiába vannak elveink, eldobjuk őket; feltesszük tétnek: dupla vagy semmi, hiszen erről szól, nem? vagy nyersz vagy veszítesz. vagy pofára ejtesz, vagy pofára ejtenek. hogy? ki lehet szállni? nem... nincs más alternatíva. ez egy piszkos játék, ahol nincsenek korrekt ellenfelek, nincsenek csapattagok, nincs bíró. te vagy a tét. önmagad tudsz maradni, miközben átadod mindened egy másik embernek? maradnak saját gondolataid? maradnak elveid?

és ha a válasz 'nem', ott állsz lelkileg kisemmizve, lecsapolva, meztelenül az út szélén egy buszmegállóban, de nincs jegyed, se bérleted, se pénzed. látod becsapódni a jármű ajtaját, hajadat fellibbenti a padlógáz szele. látod még a rózsaszín felhőket? a szívecskéket a füzeted sarkában?

dupla vagy semmi.