suttogj

kiskifli vagy nagykifli?

ha neked jó, nekem is.

tudod, nyom a karod, ne mondd, hogy nem akarod!

félek elaludni, beszélgess velem! igen, a szememet sem csukom be, te is csak pihenteted, de nekem hazudsz, pont nekem?

vibrál a tv.

lemerült az ipodom és egyedül pálinkáztam tegnap.

szóval a világnézeted eléggé eltér, észrevetted már te is.

elfelejtettem bevenni a gyógyszert.

hiányzol!

beszélek hozzád, de nem válaszol senki!

szavak

hippi szegény hátrányos helyzetű indián pásztori egyszerű naiv gyermeki ifjú nőies polimorf perverz játék öröm közvetlenség egzisztenialista Most elengedett metaforikus vagy analogikus logika kép szerelem virág spontán szervezetlen anarchikus expresszív ápolatlan Én szellem beleérzés személyes
/Hippivilág/

szavak. illatoznak, édesek. marnak és ölnek. betépnek és felemelnek.

van egy hely, ahol szavaink súlyát elnyomja a víz csobogása, arcunkra csap egy-egy buborék, hogy könnyeinkkel egybeolvadva follyon le állunkról. otthon vagyunk. a csend beszél, az Élet hallgat, hagy, egyre csak békénhagy minket. dideregve lépünk ki a medence szélére, belebújunk fehér (már kikészített) köntösünkbe. cigit tolunk szánkba, gyújtót a zsebbe és kilépünk debrecenbe.
"- tudod, az a baj, hogy a saját agyaddal a legnehezebb küzdeni.
- niki! az agyad 80%-a víz. a víz a barátod. a barátod ellen akarsz harcolni?"

mesélek neked anyáról. tudja, hogyan kell megnyugtatnia, és tudja, mit mondjon, hogy meg akarjak halni egy kicsit. a víz a barátod..az agyad a barátod..
"olyan nehéz megnyugtatni téged, mint egy drogost."

a víz a barátod. az agyad a barátod. mantrák. mondogatom magamnak, hogy ne kapkodjam a levegőt. szállingóznak a szavak, eszembe jut róluk a gyermekláncfű fehér termése, amit vidáman elfújva, felkap a szél és elrepíti a világ végére. és tovább.

a márványlépcsőn ülve várjuk meg, hogy a parázs kialudjon. belepuszilok a hajadba és megfogadjuk, hogy csütörtökön visszatérünk önmagunkba. csak egy pár szóra. csak egy óra súlytalanságra.

hidegzuhany

kéjvár

nyakam harapja, mint éhes macska

nyíló ajtó, falak nélkül

beesik az eső, hogy

ázzon csak minden

és tőlem karmolva kapja.

füstszínű sóhaj, könnyed méreg

ömlik a testbe a gyönyör

tükör a szemed

nyög az óra

nevetve ízlelem véred.

levegőt markol erős kezed

óvatlan mozdulat, kéjvár

remeg a szív

és forog a fej

eltűnik e meztelen szellem.

emlékszem arra, mikor még elintéztük ennyivel.

a bőr alatt halovány árnyék

egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,

szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak

nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,

te táncolsz,

nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,

5 hete, hogy nem tudom mi van veled

az idő elrohant vérvörös falábakon

az utak összebújnak a hó alatt,

nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?

néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.

J.A.

párnán gyűrődik egy mosoly

fáj a fej és feszíti a lábat a fájdalom. fájnak a hangok, a szavak, az érintések. a párnán egy arc nyoma, álmában mosolygott. egy ketrecbe zárt szellem ül a bordó szőnyegen, nem szabadul a rácsoktól, pedig átengednék őt. hajnalban olvasott egy verset,

csak a lelked lett fagyosabb,
csak a szíved lett büszke,
s szerelemtől lobbant lángra
a kétségbeesés üszke.
...
csak te tartasz foglyul engem
s csak a szívem csupa seb;
a neveddel ajkaimon
halok meg! -úgy édesebb.

majd elképzelte, hogyan ölelné át egy szerető. milyen lenne a testük együtt. suttogta a hajnalnak, amit neki mondana. könnyét fekete haja itta fel, füstszaggal keveredett sós íze. eszébe jutott a víz, a súlytalanság, a nevetés, a felhőtlen és nyers boldogság.

a párnán egy ketrecbe zárt szellem mosolya gyűrődött. egészen addig, míg a selyem ki nem simult újra.

poharastól fagyasztott vizet...talán belefagyott ő is.

Élet nevű intézmény

egy emeletes ház előtt állok, a kereszteződésből nézek fel az életkollégiumra, piros a lámpa, várakozom. redőnyök húzódnak le maguktól, hogy pofonokat, öleléseket, vallomásokat, férfiakat és nőket rejtsenek el gondosan. bentlakásos iskola ez a ház, minden emelet egy egy szint, a pokoltól a mennyországig, a földtől az égig. tanulni kell, hogy feljebb költözhess, és küzdeni egy édenkerti látogatásért a szomszédba.
belépek a rozoga liftbe. kívülről szürke, belülről piros. megnyomom a legfelső gombot, majd azzal a lendülettel leülök a padlóra, hiszen hosszú az út odáig. nincs fotel, lábtartó, se szék, még egy pad sem; ez az út nem a kényelemről szól. a falon lekopott feliratok, idézetek, dalszövegek, el-eltűnő képek és rajzok. víziók csupán, az elmém vetíti őket oda.

az Élet nevű intézmény liftjében utazunk nap mint nap. hogy hány emelet van hátra? ahány sóhaj kiszökik szánkon, ahány könnycsepp fagy meg arcunkon, ahány pillantást viszonzunk mosollyal.

fáj a hátam a kemény padlótól, de ez az út nem a kényelemről szól.

bor folyt a falról, azon az éjszakán, mikor lerágtam combomról a ragadós csillámport és vele együtt a fájdalmat is.

én mindig szívesen mentelek meg, de te mikor fogod már magadat?

ki ez a nő?

fölém hajolnak, akik ott voltak. zsebembe nyúlnak, ki ez a nő?

fölém hajoltak, akik ott voltak. utánam nyúltak, nem értek el. fölülről látom, már nem érdekel, gyönyörű fény vár!

kávé ebédre

fáradtnak tűnsz, kislány, a szemed se csillog most annyira. rosszat álmodtál? nem tudsz aludni? sajnálom. színes felsőt vettél fel, mindig kontrasztos vagy, rossz a kedved. lekopott a körömlakkod is, nem figyelsz magadra? hanyadik kávéd ez ma? az ötödik? napi négy után már függőség. persze te mástól is függsz. magadtól is, ugye? na, ne szaladj el, hozzád beszélek, téged nézlek, itt állok előtted, hiába nézel át rajtam. úgy! most az arcodra csaptam, ne legyél szemtelen! a cigicsikket az utcára hajítod és lopsz a boltból! hm...szóval lázadsz magad ellen, igazam van? félsz is, hiszen te rettegsz! mikor nevettél utoljára őszintén? nem is olyan régen, de ne mondd, hogy nem emlékszel! ráz a hideg, hozz egy takarót! vagy egy forró teát. ne kávét! szép a bögréd. tetszik, hogy nem mersz a telefonodra nézni, és inkább eldugtad. elfogyott a cigid. alig eszel napok óta! ..csak egy utolsó falatot, ügyes kislány! csak bírd ki még egy kicsit. csak egy kicsit. addig tartsd vissza a lélegzeted és ne nézz az órára!

............fejemben beszél egy távoli hang, de néha már észre sem veszem.

egy elátkozott írónő után szabadon..

- együtt haltunk meg. ez a legszebb, azt mondtuk.
- csak sajnos azt is megmondtuk, hogy halott lélekkel, élő testben fájó igazán a kín.

egy őszi nap karolja át nyakam hátulról. kicsit fojtogat, de engedek neki. vállamba harap, karmol is, de én csak állok, és nem mozdulok, nem viszonzom közeledését. fülembe suttogja születésem óráját, nagy gyerek voltam, már majdnem kész nő. a kórház neve bakelit, sötétben érkeztem. borral kereszteltek meg, hiszen másban nem hiszek.
egy lány ült velem akkor szemben, együtt érkeztünk a világra. kórházi csodaeset.
egy őszi nap karolja át derekam, magához húz erőszakkal. boráztatja azóta a papírt, cigifüst marja torkunkat.

kezemen már alig látszanak a sebek, szobám ajtaja újra zárható. vigyázzban áll az óra, dél van.