lehullt a függöny

boldog szülinapot Szindáj sokadszorra is!!


egy csoport madár repült el a házunk felett egyszerre. egy közülük lemaradt és nem várták meg. semmiség, nekem mégis üzent valamit.



aki az asztalon táncol, annak fáj igazán
ő ugrándozik a kamu parti vigaszán
de aki belátja néha, hogy embernek lenni:
éveket szenvedsz, pár perc jó és ennyi
ez már félsiker, ez nem depresszió,
csupán a valóság tükre, hogy mennyi jó
kis porszemnek tűnik a mocsok sodrában..




lehet, hogy ledőlni látszanak a rózsaszín maszlag falaim?

"anything can happen"

ugye ugye?

ugye, hogy a péntek a legjobb nap a héten? ugye, hogy mi egymásért vagyunk, hogy mi tudjuk miért nevet, miért sír a másik, hogy nekünk egy pillanatba telik kitalálni egymás kedvenc számát. ugye mi együtt vagyunk? ugye?

és elindulsz egy választott úton, amiről váltig állítod, hogy a tied, neked szánták, mert érdemes vagy rá. és az úton akad egy sorompó. egy ócska torlasz. elbuksz. fáj mindened, fáj az élet, a létezés. fáj, hogy "nem vágod reggelente mért kelsz ki az ágyadból". és csak sajog tovább megállás, szünet nélkül. nem tudhatod előre, érted? nem láthatod mekkora lesz az akadály. a bökkenő mérete nem vonalazódik ki előtted élesen. és könnyeztem, igen, meg ti is könnyeztetek. mert olyan emberi volt. nyers. befogadható. egyszerű. gyönyörű volt. a "talán... talán... talán..." Ő volt az Öreg halász. a tenger meg a sivár valóság. valahol megfagyott a pillanat...

értettem Őt. beleéltem magam. előttünk guggolt és kék volt a szeme. nem ég kék, világoskék. hirtelen villant be minden, egy gyors pillanat volt. a láncolat kezdete. megfagyott a pillanat, megfagytunk mind. nem értettem, hogy a buszmegállóban miért tudnak nevetni az emberek, majd hazadöcögve én is elmosolyodtam. mert nekem van rá lehetőségem, és akinek nincsen, tudom, hogy nem vonná meg tőlem. kuszán írok. értelmetlen. talán. talán..talán..talán.. talán hamar jöttem haza, mert így adódott. talán kicsit nem vagyok józan. de nem érdekel.

"tudjátok kik vannak köztünk hajléktalanok? mérnökök és bölcsészek." honnan tudhatom, hogy nem itt végzem? a téren lefagyott kezekkel, mosdatlanul, magamra hagyva. honnan tudom, hogy nekem más jár?

"Maguké a jövő. nekem csak a múlt van. Őrültnek tartanak. De mekkora a határ az őrült és a zseni között?"

"...mennyit mutat a Notre Dame órája?" - nézett a hozzánk képest hivalkodóan magasló Nagytemplom felé.

"bűn"

hiába nevettetek ki.

akkor is önkívületben írta a kezem a könyv oldalára a BŰN szót. és akkor is megáll a mutató ha úgy nézek az órára. mert én elhiszem, és ez bőven elég.

szeretek a most-ban lenni. szeretek újra élni és nem csak téblábolni.

akárki akármit mond, a cigiszünet a legszebb az összes délelőttben. és közösség kovácsoló ereje vetekszik a fociéval !

valami nem stimmel. talán az, hogy minden túl szépnek tűnik, és én vagyok az egyetlen, aki "nem jó" ebben a családban. tudod, velem van csak baj meg én szítom a feszültséget. de nem ellenetek játszok, csak nem tudom elfogadni, hogy varázsütésre most minden a régi. szarból épített palota érzésem van. a ledőlni látszó épületet a helyére tenni? mégha újra támasztottuk volna falait, de nem. csak úgy helyreraktátok, mint egy borítékot a száz közé. mint egy könyvet a polcra. és nem értitek, hogy mit nem értek. tulajdonképpen zavar az összhang, de csak mert hirtelen. ha nem avattok be a legőszintébben a részletekbe, örülnék, hogy helyreállni látszanak a dolgok. de így nem tudlak titeket hova tenni.
ugyanakkor boldog vagyok, ha ti is. és itt a bökkenő. nem tudok biztos lenni, abban, hogy azok vagytok. ilyen csak a filmekben van, emberek !!

egy filmben élek. mézesmázos happy endekkel.. pedig én nem akarok cinikus lenni.

gyorsmenet

gyorsan gépelünk. gyorsan lépkedünk. gyorsan jár az agyunk. gyorsan szeretünk. gyorsan törünk össze. gyorsan szenvedünk. gyorsan létezünk. de kurva lassan felejtünk...

ez most egy gyors bejegyzés. gyors gyors gyors. erre a szóra is rá lehet unni, ha sokszor mondod, a jó szavakra nem. ergo már maga a szó sem jó. és a jelentése sem. most mégis magammal ellentétben fogok cselekedni, mert fél óra múlva már jön a taxi, megyünk sörözni a meccsre. a gyors meccsre, ahol gyors focisták gyorsan futnak. na valaki lőjön le ha mégegyszer kimondom ezt a szót.

inkább:

bye bye blondes..

miért társítjuk a szőke nőket a szexualitáshoz? az erotikához? honnan gyökeredzik ez a berögzült előítélet? marilyn monroe ? vele együtt született meg a Szőke Nő kultusz, vagy már előtte is különös figyelmet kapott a világos haj? és miért pont a szőke nőkről szólnak a szőkenős viccek? miért hisszük, hogy egy hajszíntől valaki jó az ágyban? vagy éppen buta?



én személy szerint (ha már választani kell) az erotikához a vörös hajat társítom. mert vad. remélem következő életemben vörös leszek.



eddig hódítottak a Szőke Nők, de most halványulni vélem dicsfényüket. egyre többször hallom, hogy nem szeretik a szőkéket. hát komolyan miezmár ?! kategorizálás felsőfokon. válogatunk haj és szemszín, magasság és fizikum alapján. leragadunk a külsőségeknél. sosem hittem ezekben. de a tényállás a következő: Marilynnel leáldozott a Szőke Nő kultusz és helyére a plasztika lépett, vagy kitudja mi?! nem is akarom kinyitni a szemem az új őrületek előtt. inkább élek vakon, mint felszínesen!

és most végre PONT.

nappalok és éjszakák váltják egymást. hétköznapok és hétvégék zárkóznak fel. élvezem a suhanást, most minden olyan komolytalannak hat.

nade mégis. nem ér nevetni. és tudod mit? most nem tudom visszafojtani és nem is akarom. mert te vagy a röhej tárgya, mi vagyunk a humor forrása a faviccben, amin mindenki csak kínjában nevet. de nem bánom, ez ma egy ilyen nap. sőt, egy ilyen hét. sőt, lehet hogy maradandó állapot. tudod, az a lényeg, hogy én tudom magunkat hova helyezni. a semmibe. a messzeségbe, ahová csak hosszú idő távlatában tudunk eljutni, ahova még évek kellenek. és látom, hogy most te nevetsz, mert saját szavaid véled visszatükröződni a monitoron. olvasd szépen tovább, mert jelenleg ezek a szavak azok, amiket mondhatok, ennyit kaphatsz belőlem.

akkor kezdődött, amikor utoljára beszéltünk. úgy éreztem magam, mint, aki a mélyvízben kapálódzik, és persze nem tud úszni. majdnem megfulladtam azon az éjszakán kint az erkélyen. fuldokoltam a cigitől, a széltől, a zöld teától, a raffaellótól, a monitor villogásától, a víztől, amivel megmostam az arcomat. egy szóval belehaltam, hogy mennyire nem érted, amit mondok neked. ha a téma az időjárás és nem pedig lelki állapotom legőszintébb ismertetése lett volna, leszarom, hogy értetlenkedsz. fájni csak az fájt, hogy tudtam, hogy nem is akarod megérteni, mert rohadtul más dolgok foglalkoztatnak. szóval meghaltam.

és a hajnalt követő reggelen újraéledtem. hirtelen színes lett a fekete-fehér és illatos a szagtalan. hirtelen minden megváltozott. most is kuncogsz, tudom, hogy itt a kiscsaj, aki dobálózik a nagy szavakkal. persze. hogyne. kuncogj csak. nagy szavak. majd meglátod. a mai napig -túlzás lenne állítanom, hogy eszembe sem jutottál de- az eddigiekhez képest szinte semennyit nem gondoltam rád. engem is más dolgok kezdtek foglalkoztatni. LÁNYOK FEL TUDJÁTOK FOGNI MILYEN BOLDOG VAGYOK? persze, hogy fel. és szárnyalok.

leesett neked, hogy ez búcsúzás volt? búcsúzás innen, debrecenből, fel a nagy budapestre. tőled. végre ki tudom mondani, hogy viszlát később, édes!

... vagy a soha viszont nem látásra. (de azért ebbe beleremegek még..)




http://rodrigo-glamour.blogspot.com/

mikor csapunk ilyen bulit? ;)

i find a new way, baby!

a képek többet mondanak a szavaknál. szerettem ezt a nevetős napot. egyszer kipróbáljuk a súlytalanságot? miért jár az eszem állandóan a Holdon? átutazóban vagyok érzelmi téren. keresztülnézek a bizonytalanságon, de nem hiszek már az újra happy mindenben. túl szép.. bizonyítsatok!!





a világon a meztelenségnek van a legtöbb mondanivalója a művészetben. összeszámoltátok már, hogy hány témában vetkőzhetünk le teljesen? fizikailag a legegyszerűbb, és a többi?

10:42

mint egy görög istennő. olyanolyan misztikus..

-----


az idő fontos tényező, éppen ezért gyűlölöm. másodpercek, percek, órák, hetek, hónapok, évek, évtizedek... és rákenünk mindent az időre, bűnbaknak tituláljuk, őt okoljuk, hisszük, hogy miatta és nem miattunk van. pedig ő nem tehet semmiről, csak a legridegebb tényközlés feladatát kapta meg, ahogy a Nap a melegítését, és a mikrofon a hangosításét. tegyük fel: telnek az évek, emberek változnak, állapotok rögzülnek, gondolatok jönnek-mennek, belenyugvás áll be. ki a hibás? a személyek, akik megváltoztak? az állapotok, melyek rögzültek? a gondolatok, hogy jöttek-mentek? a belenyugvás? nem, dehogy. csontnélkül az egészet az idő átkának tudjuk be, nemigaz? idő idő idő. "úgy élünk egymás mellett, mint két idegen, de csak mert régóta vagyunk együtt"... azt szeretem bennetek, hogy nem az időt okoljátok, hanem, hogy mit nem tettetek meg a sok év alatt. és ugyan egymást néha bűnbaknak tekintitek, de ugyanúgy magatokat is. hiszek abban, hogy együtt vagy külön, de lesztek még boldogok. és az időnek, a térnek, a körülményeknek semmi szerepe nem lesz benne. mert TI fogjátok meglátni a Boldogságot valamiben, elég erősek lesztek, hogy odamenjetek, leszólítsátok, elhívjátok hozzánk, a házunkba, megmutatjátok neki szép sorjában a szobáinkat, ahogy egy jó vendégnek szoktuk, és utána leültetitek a nappaliban, édességgel, vacsorával kínáljátok, kitöltitek neki a legfinomabb borunkat, tudjátok, amit ott őrzünk a szívünkben, és akkor majd azt fogja gondolni, hogy milyen jó ittm nálunk, és szép lassan beköltözik hozzánk, Ő, a Boldogság. de addig nagyon erősnek kell lennünk. addig ki kell takarítanunk az összes szobát, hogy szép rend legyen (mert ebben az egy esetben még én is a rendre szavazok), és meg kell sütnünk az édességet, meg a vacsorát, hogy legyen mivel kínálni, és le kell szüretelni a szőlőt a legfinomabb borunkhoz és taposni is kell majd meg érlelni, és szép nagy öreg hordókba tenni. érted, Anyu? érted, Apu?

screeeeam

hosszas beszélgetések sorozata. pártolj valakihez. szakadj szét. két tűz között. akiket a legjobban szeretek a világon háborúznak. és nem szavakkal, nem tettekkel de ölik egymást. megtört az idill. sajnálom, de írnom kell róla. azt hinné az ember lánya, hogy 25 hosszas év után már a boldogság és a felhőtlen együtt öregszünk meg megy. de nem és nem és nem. és akkor ezek után én, aki felnéz rájuk és aki a normákat hozzájuk társítja mit gondoljak, milyen az élet? hogy higgyek a kapcsolatokban? hogy higgyek a szerelemben, bármiben? és köszönöm, hogy őszinték vagytok. de én is az vagyok, tudjátok. és most megingott a felépített világom. egyet tudok, de azt nagyon: sosem megyek férjhez SOSEM..



később: csak forogtam az erkélyen és élveztem a rámzúduló esőt és az éjszakát bevilágító villámokat. eszméletlenül csodálatos.

sweet coffee and cinnamon

mi lenne ha mégsem dokumentálnám a szombatot? pár kép és csá.
ilyenem van.
tudod, ilyen minden mindegy.
ilyen megbánós hülyeség.
ilyen butának érzed magad téma.
ilyen hol van a szép bármiben is, basszameg?!
ilyen rosszkedved van és nem akarsz holnapot.
ilyenilyen.
pont ilyen.


forró. keserű. édes. misztikus. vágykeltő. gondolatébresztő. igen, ez a reggeli kávém, amit mindennél jobban szeretek hatharminckor.



és íme, újra a koffein a legjobb barátom a délig alvás helyett, és íme vége a láblógatásnak. egyébként nem bánom, legalább leköt. úgy várom a telet. a hatalmas hópelyheket a füstölgő kéményeket, a jó meleg teákat, a fahéj és szegfűszeg mindent betöltő illatát, az otthon melegét, a buta karácsonyi tucatfilmeket, a mikuláscsokit, a hideget.



most semmisenem oké. semmisenem.

viszont megtudtam, hogy a Hold jót tesz a szívnek is. orvosi értelemben is. cuccolok, költözök!