peace.love.empathy.

az első bejegyzés szent. meg kell születnie. mindjárt éjfélt üt az óra, 19 perc múlva kezdődik..

megrengethetetlenül hiszek abban, hogy van élet a Földön kívül valahol. egyrészt önzés lenne, ha csak a mi bolygónk részesülne a létezés adta kiváltságban, másrészt meg nem hiszem el, hogy az ember a legintelligensebb élőlény a világon. olyan buták vagyunk. magunk alatt vágjuk minden nap a fát és a saját tükörképünket áltatjuk, önmagunk szemébe hazudunk. nem látszik rajtam, kívülről nem vagyok elég merész mutatni, de belül igazi vérbeli hippi vagyok. tudatában minden negatívumnak, de semlegesnek lenni irántuk. megvetem a realitást. álomvilágban élek és büszke vagyok rá. át lehet törni a falaimat erőszakkal, sikerült is már, de felépítem újra. hiszem, hogy van valahol egy szebb hely, amire csak kevesen vagyunk hivatottak. talán a Holdon. a Hold olyan fényesen világít, lehet, hogy ott minden nap buliznak. nem érdekelnek a tudományos magyarázatok. van élet rajtunk kívül.
az ember borzasztóan ösztönlény. próbáljuk elfojtani, de minden egyes cselekedetünkben benne van, hogy tudatában vagyunk a végnek. egyszer vége lesz. ki jobban, ki kevésbé, de megragadjuk a pillanatot. én megragadtam tegnap. nem akarom elveszíteni. nem tehetem, hogy az első bejegyzés reménytelen szerelemről ejtsen akár csak egy szót is. de nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy tegnap ugyanebben az időben mi történt. és ma, éjfél előtt immár csak 8 perce, lehet, hogy más lettem. hallgatom az óra kattogását és várom a csodát, ami késik, vagy egyáltalán nem fog jönni. tudnom kellene a mértéket, de nem ismerem a saját határaimat. két dolog lebeg a szemem előtt. az egyik az elcsépelt "élj a mának" és a másik az az aljas kis gondolat, amit tegnap óta próbálok kielemezni: nem bántam meg, tehát megérte. percek vannak hátra, szám szerint 5. most öt perces néma csönd lesz. utána megnyomom az entert.

"peace. love. empathy." - Kurt Cobain búcsúlevelének utolsó szavai.

midnight. 0.00 ....