tükrök. vágnak, ha törnek. vérzik. de még egyben van. csak a fejemben labilis minden. új a valóság. talán mert sosem volt ennyire valós. értékelni a jót, szeretni a szerelmet, tartani a szám, megállítani a könnyt, érezni az érezhetetlent és vágyni a láthatatlant. vele.

vele minden más. megremeg a térdem. pedig hónapok vannak mögöttünk. évekként sokasodnak. túlfűtött. őrülten szeretni annyi, mint bármelyik pillanatban belehalni. hogy ki vagyok most? hogy miért húzódom magzatpózba a lábszárát ölelve? miért akadoznak a szavak? bentrekedtek.

újra élem a gyerekkort. minden szavát, érintését, csak nekem! senki más ne nézze, senki ne szóljon! birtokvágy. mert végre van, ami nincs! VAN!

őrülten szeretni annyi, mint bármikor belehalni. de mi örökké élünk.

sötét alagutak hatolnak a hegyekbe. 5776 méter, 5 méterenként vészkijárat. egy kiskapu, amit mindig kutatunk. magunkat mentjük vele, vagy tudataatt óvunk önmagunktól.
változunk.
felhők szállnak természetellenes alacsonysággal, szürkén a föld felé. lépéseket teszünk előre. vakon, a látók is. ettől féltem egész életemben. vagy erre vágytam a legőrültebben? lehet, hogy vágy és félelem, egyazon anya gyermeke. lehet, hogy a vágy az, amitől mindenki retteg és erre vezethető vissza a szorongásnak minden válfaja. hiányzik az illata.
eső csapódik végig az ablakon. nem táncolnak, versenyt futnak a cseppek. a halál maratona. az élet. nem, már nem írom nagybetűvel.
küzdjünk, mert belénkverték az évek a megfelelési kényszert. forró ujjaim alatt a toll. csíkokban gondolkodom, sokat voltam a tengeren.
lopott könyvek. lopott könnyek. csak most igazán az enyéim! sosem az elején kezdem. elveszek a részletekben. megbotlom egy hajszálban.
erek futnak karomban.
közeledik a kékség, de most nem a végtelen.
szárítom a hajam a tükör előtt. nőnek neveltek, csak utálom a rózsaszínt. helyette csipkés bugyit veszek és hozzá melltartót. push-up nélkül. én nem hazudok. már nem.
vörösen látok mindent.

szeretek. szeretek szeretni!

chapter 1

"Vajon erősebb, nemesebb-e az a lélek, amely a maga puhácska, védett kis otthonában, távol a kísértésektől, megőrzi ártatlanságát, mint az, aki magára hagyottan, ezerszer megkísértve, meg tud tisztulni bűneitől?

...ha pedig Isten egy kurtizánnak megengedi, hogy szeressen, akkor ez a szerelem, amelyet kezdetben bűnbocsánatnak tekint, utóbb mindig bűnhődéssé leszen. megbánás nélkül nincs feloldás. amikor az ilyen teremtés, aki ellen egész múltja vádat emel, érzi, mint ejti hatalmába valami mélységes, igaz, ellenállhatatlan szerelem, aminőre sohasem hitte volna magát képesnek; amikor bevallotta ezt a szerelmét, az az ember, akit szeret, végtelen hatalmat nyer rajta."

Chapter 2

"A férfiak, aheyett, hogy meg ennének elégedve azzal, ha megkapják, amit sokáig alig mertek remélni, rögtön számon kérik kedvesüknek jelenét és múltját, sőt a jövőjét is. amily mértékben megszokják, oly módon szeretnének uralkodni a nőn, és annál követelőbbek lesznek, minél inkább teljesítik nekik mindazt, amit óhajtanak."

a nemek játékának függvényében működik a világ. szexualitást lélegzünk, orgazmust hazudunk és könyörgünk esténkért azért, hogy ne kelljen éreznünk. monotonitás már rég beszökött életünkbe. a férjemnek viszonya van, tűröm. szélcsengőt tettem az ajtó felé, hogy halljam, ha éjszaka hazaér. ilyenkor mindig meghúzom az éjjeliszekrényem fiókjában található laposüveget. kicsit benntartom, hogy aztán mosolyogva köszöntsem üveges tekintetű férjem, ne kérdezzek semmit, ne gondoljak semmire, csak várjak míg lezuhanyzik, megmossa fogát és befeküdjön mellém. akkor átölelve kihűlt mellkasát, hazudunk egy átlagos házasságot.
-kérsz egy korty vizet? -kérdezem, de ő már valahol máshol jár.

...mert ellentétek viszonylatában még édesebb a szerelem.

vízszintes fatákolmány az erdő szívében. kényelmetlen, de nem enged távozást. minek is menekülnénk? van hova, de nekünk itt jó.
bottal kinyitott bor, mert magunkat nem hazudtoljuk meg.
kicsiny hangfal, hogy emlékeket sodorjon elénk a zene.

2 éve vagy most? a városban vagy itt? te vagy én?

ugyanazok vagyunk. csak a másság süt le rólunk.

hármat számolok és megnyílik előttem a világ.

egy kamuparti vigaszán

egy szürke pólót kutat szemem a tömegben. a nép ütemesen mozog a zenére, a zenére, ami most dívik, mindenki ismeri, mindenki tudja a szöveget, azt a közhelyes, semmitmondó szöveget, mely angolul értelmesnek hangzik. ugrálnak, cigire gyújtanak, üvöltöznek. hajukat dobáló lányok, felcsúszott ruhák, félrecsúszott mosolyok, rush, vodka, minden ami kell!

bolyongok, egyik sarokból állok a másikba, vonzanak a szögletek, a vízszintes dolgok, a szögletes vízszintek. mindenhol idegen, sehol nem az igazi, hányinger az emberektől.
elképzeltem egyszer egy világot, ahol minden részeg, és talán mindenki boldogabb.

tegnap a szemem előtt volt ez a világ. pofátlanul hátborzongató.

ki a hidegbe, ki az ajtón, ki az éjszakába, ki a semmibe. egyenes út vezet hazáig, beszélek, és beszélnek hozzám, mégis hallom a csendet.
kulcs a zárban.

én az ágyban.

fáj a hátam.

magas a lázam.

számolj hármat.

kívánj százat.

egyedül úgyis fáj.