sötét alagutak hatolnak a hegyekbe. 5776 méter, 5 méterenként vészkijárat. egy kiskapu, amit mindig kutatunk. magunkat mentjük vele, vagy tudataatt óvunk önmagunktól.
változunk.
felhők szállnak természetellenes alacsonysággal, szürkén a föld felé. lépéseket teszünk előre. vakon, a látók is. ettől féltem egész életemben. vagy erre vágytam a legőrültebben? lehet, hogy vágy és félelem, egyazon anya gyermeke. lehet, hogy a vágy az, amitől mindenki retteg és erre vezethető vissza a szorongásnak minden válfaja. hiányzik az illata.
eső csapódik végig az ablakon. nem táncolnak, versenyt futnak a cseppek. a halál maratona. az élet. nem, már nem írom nagybetűvel.
küzdjünk, mert belénkverték az évek a megfelelési kényszert. forró ujjaim alatt a toll. csíkokban gondolkodom, sokat voltam a tengeren.
lopott könyvek. lopott könnyek. csak most igazán az enyéim! sosem az elején kezdem. elveszek a részletekben. megbotlom egy hajszálban.
erek futnak karomban.
közeledik a kékség, de most nem a végtelen.
szárítom a hajam a tükör előtt. nőnek neveltek, csak utálom a rózsaszínt. helyette csipkés bugyit veszek és hozzá melltartót. push-up nélkül. én nem hazudok. már nem.
vörösen látok mindent.

szeretek. szeretek szeretni!