"...néztelek volna az erkélyről aztán együtt fáztunk volna."
"olyan furcsa ez az egész. nem gondolod?"
nem az a különös benne, hogy jó. nem is, hogy jelentene valamit. olyan, mintha a forró viasz rákeményedne az ujjamra, és hirtelen lejönne. olyan, mint egy idegen országban lenni, úgy, hogy nem érted a nyelvet. olyan, mintha az eső csak ránk esne.
....
a bakelit lejátszóm halványan világít. beatles éledezik benne. forró zöldteát szürcsölök rózsaszín bögréből. örkényről csinálok kiselőadást magyarra. melegem van rövidnadrágban és atlétában. kilakkozom a körmöm vörösre. befejezem a festményt. feljegyzek pár kósza mondatot ami eszembe jut, jó lesz majd valamikor. belelapozok a füzetembe. ezt találom, régi:
hajnalt érzek, kerek, édes, meredőt.
lassan nyitom szemem, érzékeim szokják a világost.
a semmire gondolok, közeledik az elfeledett idő.
sorban nyújtom végtagjaim, óckodva felállok.
talpam keresi a földet, lépéseim bizalmatlanok.
bánt a fény, hiányzik az éjszaka, a párna, egy álom,
melyet nem remélem, hogy visszatér, túl magasról zuhanok.
forgok, szédülök, karomat kitárom: az én reggeli bálom!
hol a szakadt pizsama a ruha, kávé gőze a kóstoló.
a párom a hűs, reggeli szellő, vad és csípős.
cipőm mamuszra cseréltem, és a rádióból szól a bók.
zuhany alá állok, bekapcsol az agyam, a víz forró, erős.
tudatra ébredek, kiszűrök minden illúziót.
felveszem pókerarcom, le a mamuszt, beágyazok.
elfeledem a táncot, a kávé illatát, kinyomom a rádiót.
sietősen indulok, kapkodva kattintom a zárat, üdvözlöm a valóságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése