az éjszakáról

ülök a teraszon, felrakom a lábam a szék karfájára, mellettem a hamuzó, s benne a bizonytalanság, a kétségek elhessegetésére elszívott cigihalom. a szemem csukva, fülemben iPod, péterfy bori új album.

a magány újra mellém dől
cigifüst száll az erkélyről
végül úgyis csak egy sóhaj marad
minden jó nőből

kinyitom a szemem, hogy elmosódva, majd élesen is láthassam a karácsonyi fényeket visszatükröződni a vízfoltokban. nem esik, pedig azt kívántam.

olyat szeretnék veled
amit csak veled lehet
amit mással nem lehet
amit mással nem merek

cigimet már rég eldobtam, ám még mindig csukott szemmel, már szinte fekszem a nedves erkélyen, és suttogom a szívemből szóló szöveget, és egészen olyan, mintha csak én lennék a világon.

évek óta egy egy vasszög van
kígyóbőr szívemben
kőkemény vagyok
részeg lett vérem
és a hat sebességen túl
úgy érzem, elvesztem
éget a vágy is régen
fekete hajat akarok
a fekete géphez

levegőt veszek. belépek a nappaliba. audrey hepburn épp az esőben keresi cicáját. lefekszem a tv elé. vége főcím. oké, akkor lefekszem, határozom el.

ma valami más
nem kötnek a szerepek
lebegek a fény hátán…

ekkor történt, hogy rám talált Kundera és nem hagyott aludni hajnalig.

hajnalban kiégve ájultan fekszem veled
a város mindegyik álmában szerepelek
tündértől szajháig széles a repertoár
csak valahogy nekem is aludni kéne már