wth alex

két üveg bor. likőrös csokik. három doboz cigi. rengeteg kép.

alex: szia niki! inkább meséljenek a képek a homevideobol! ;) see u soon! millio xo csak nikinek!

akkor legyen ilyen!

tudom, hogy fáj...tudom, hogy félsz...

NEM!

arra ébredtem, hogy nagyon fázom. ráz a hideg, reszketek. magamra húztam a takarót, de eszembe jutott, hogy úgy feküdtem le, hogy tiszta víz a ruhám, a hajam...
nem baj, gondoltam, 2009 utolsó napján mindent szabad.
pizzát rendeltem reggelire..
kunderát olvastam cigi közben, nézdcsak milyen okos volt pascal: "...nem tudják, hogy csak a vadászatot keresik, nem a zsákmányt."
nofene.

impressions

"Gondolod, az Élet maga?? Az Élet nem lesz majd kedves hozzád.."

néha elképzelem, ahogy szemben ül velem az Élet. csak úgy, semmi feltűnés és hatásvadászat nélkül: farmer van rajta és szürke póló. kék szemekkel néz rám jóindulatú szigorral. koccintok vele a semmire. az időjárásról beszélgetünk. megmagyarázza, hogy mi miért történik. ekkor felállok és azt mondom:
- figyelj, Élet. nekem ne magyarázz meg semmit. én nem akarok róla tudni.
csendben mosolyogna és halkan válaszolná:
- rendben, Niki. akkor beszéljünk a gondolataidról, és a hozzám fűződő kapcsolatodról, mert hiába rühelled a kötelékeket, velem viszonyod van!
- igen, Élet, de átbasztál már párszor és szakítani akarok.
- nem teheted meg.
- nem? akkor szia.

leraknék az asztalra pár aprót az elfogyasztott kávé miatt, és otthagynám.

az éjszakáról

ülök a teraszon, felrakom a lábam a szék karfájára, mellettem a hamuzó, s benne a bizonytalanság, a kétségek elhessegetésére elszívott cigihalom. a szemem csukva, fülemben iPod, péterfy bori új album.

a magány újra mellém dől
cigifüst száll az erkélyről
végül úgyis csak egy sóhaj marad
minden jó nőből

kinyitom a szemem, hogy elmosódva, majd élesen is láthassam a karácsonyi fényeket visszatükröződni a vízfoltokban. nem esik, pedig azt kívántam.

olyat szeretnék veled
amit csak veled lehet
amit mással nem lehet
amit mással nem merek

cigimet már rég eldobtam, ám még mindig csukott szemmel, már szinte fekszem a nedves erkélyen, és suttogom a szívemből szóló szöveget, és egészen olyan, mintha csak én lennék a világon.

évek óta egy egy vasszög van
kígyóbőr szívemben
kőkemény vagyok
részeg lett vérem
és a hat sebességen túl
úgy érzem, elvesztem
éget a vágy is régen
fekete hajat akarok
a fekete géphez

levegőt veszek. belépek a nappaliba. audrey hepburn épp az esőben keresi cicáját. lefekszem a tv elé. vége főcím. oké, akkor lefekszem, határozom el.

ma valami más
nem kötnek a szerepek
lebegek a fény hátán…

ekkor történt, hogy rám talált Kundera és nem hagyott aludni hajnalig.

hajnalban kiégve ájultan fekszem veled
a város mindegyik álmában szerepelek
tündértől szajháig széles a repertoár
csak valahogy nekem is aludni kéne már

egy üveg bor van mellettem. már üres.

a 101. sms, amit holnap megbánok.

100 *

SZÁZszor kívántam hullócsillagtól.
SZÁZszor égettem meg magamat gyújtóval.
SZÁZszor lett fekete a könnyeimtől a párna.
SZÁZszor írtam smst alkohol mámorában.
SZÁZszor telefonáltam az éjszaka közepén.
SZÁZszor bántam meg "a tegnapot".
SZÁZszor kívántam más életet.
SZÁZszor akartam visszapörgetni az időt.
SZÁZszor nevettem az esőben.
SZÁZszor gyújtottam rá idegességből.
SZÁZszor éreztem magamat egyedül.
SZÁZszor szívtam be magamba a pillanatot.
SZÁZszor fogtam meg a saját kezemet.
SZÁZszor öleltem mást, az igazi helyett.
SZÁZszor mondtam "holnaptól más lesz".
SZÁZszor nyitottam ki józsef attilát.
SZÁZszor hallgattam meg a beatles cd-t.
SZÁZszor írtam oldalakat.
SZÁZszor tértem le az utamról.
SZÁZszor vesztettem el valakit.
SZÁZszor hittem benne.

SZÁZszor írtam le ide, hogy mit érzek.

Xxx

őt kértem karácsonyra. nem jött össze, válság van, majd talán jövőre!
__________________

Meg kell dögölni ahhoz, hogy az ember újjászülethessen! M.M.

dec. 24.

P
Parkoló
A Patika vásárlói részére

csizma van rajtam, harisnya és hosszú pulcsi. benyomok a számba egy cigit, ráérősen meggyújtom, közben aprókat lépek. nyitva a kapu, bezárom magam után, hogy visszafele újra kinyithassam. december 24. karácsony. a pulcsiban még a hideg sem ráz, pedig nagyon koncentrálok. a füst a tüdőmbe markol, lassan fújom ki.

megállok a parkolóban. kocsik haladnak el előttem, az ablakon kipillantanak belőle emberek, vagy rám sem néznek. vajon mi jár a fejükben? hova sietnek?
a virágosnak nagy forgalma van, pedig karácsonykor nem jellemző. vagy mégis?
arra gondolok, hogy hány férfi lép ki virággal a kezében, fejében a bocsánatkérés megfogalmazott monológjával?

a hajam ma különösen hullámos, olyan kusza, mint a gondolataim, de nem baj. unom az egyeneset. elnyomom a cigimet egy lámpaoszlopon.

a boltban barátságosan fogadnak, hiszen ismernek, én vagyok a lány a szomszédból. a lány pulcsiban, kócos hajjal. a lány a kusza gondolataival. a lány, akinek csak a keresztnevét tudják. a lány, aki nem akarja, hogy többet tudjanak róla.

P
Parkoló
A Patika vásárlói részére

áúúú

az úgy ér, hogy nem férek a bőrömbe??

talán minden délután kezdődött. 2 órakor, a nap azon részén, ami számomra a legvilágosabb. egy átlagos kedden, ekkor a buszon ülnék, ritával ócska vicceken szórakoznánk, majd leszállnánk.
a hóban sétálnék hazafelé, csúszkálnék az olvadó, sáros talajon. éhes lennék, ezért rágyújtanék egy cigire, hogy kibírjam hazáig. kinyitnám a kaput, vagy átmásznék rajta, mert mostanában szeret befagyni. másfél percig melegíteném a levest, mert forrón szeretem. mert forrón szeretjük!! (nem hagyhattam ki)
valószínűleg megnézném a soron következő OC részt.
...

egy átlagos napon, nem úgy indulnék el otthonról, ahogy ma.
egy átlagos napon, nem ekkor indulnék el.
hanem sokkal hamarabb.

2010ben mindent kimondunk, amit eddig jóindulatból vagy félelemből elhallgattunk. mindent megteszünk, amire azt mondtuk "nem. ez túl vad nekem, ez túl sok, ez nem, hazamegyek".
2010ben akkor is őszinték leszünk, ha fáj.

...

és most elmerülök "tökéletes, elit, modelléletünkbe."

22.22 _____ kívánnék, ha lenne értelme. de nincs, mert 2010ben úgyis valóraváltom!

két lány

egy lány az ágyán feküdt. rózsaszín pohár volt a kezében. moby-t hallgatott és józsef attila verseit olvasta, mert attól nyugszik meg. felnézett. Bonjour Madame! és Benzin, tea, Chanel No5. egy festmény. a szelet hivatott ábrázolni. hiányzik róla valami, de nem jön rá, hogy mi az. még vár vele, tudja, hogy ez tipikusan az a dolog, amire várni kell. tovább olvasott.

Elszállok, el, de a lágy remegés
az életért, világot ringat és
áttetszik rajtad, égi hűvösség.

egy fiúval beszélget, aki holnap elhozza neki az illatát egy pólón. majd ha egyedül érzi magát, abban fog elaludni.

S a víz habzó, kibomlott kontyán
ragyogó holtakat ringat csengve
és háborogván emlékezik
az elcsöndesült szerelemre.

van egy füzet. ketten írják. két lány, akik mosolyognak a bajban is. megfogadták, hogy nem hazudnak, mert rövid az élet ahhoz, hogy ne legyenek őszinték, de ezt sosem mondták még ki. ők azok, akik szerelmesek a tengerbe és a holdba.

egy lány fekszik egyedül immár a bordó szőnyegen. hamisan érzékeli, hogy mi a tér és idő, hogy mik a formák, anyagok. ránéz az órára és megpróbálja szemmel megállítani, nem sikerül neki, pedig szokott. vagy ezt is csak beképzeli. ahogy minden illúzió körülötte. nem érti miket csinált és hol tartott ezelőtt. nem érti, hol élt benne mindez.

két lány ír egy füzetet. két lány, akikből vagy lesz valaki, vagy illúzió volt az egész. az egyik lány úgyvéli elvesztette önmagát, a másik épp most találta meg.

...és beleborzongok látván, hogy nélküled éltem.

végtelenség

Ezer szín, ezer árnyalata
játszik fogócskát benned.
Száz illat, százféleképp
bolondít meg.
Felnézek az égre és látlak.
Be kell vallanom:
te vagy az egyetlen állandó,
biztos mentorom.
Magamba szívom az érzést,
kirakom a pontot,
olvass a sorok közt,
míg elalszom.
V, mint Végtelenség! -rólad álmodom.

megfogadtam, hogy nem írok a tegnapról. sötétség. iPod. hó.
-ölelj meg utoljára, aztán menj.


ennyit mégis muszáj volt.

a gyilkos költő

tegnap kaptam egy könyvet mamától. rejtett vízjelek. egy irodalmár barátja írta, az olyan költőkről, akik tehetségük és egyediségük ellenére sem futottak be. izgatott lettem, miután ezt hallottam, mohón fellapoztam, kerestem benne a nekem való oldalt, az én költőmet, hátha, hátha.

de ennél egy sokkal izgalmasabb dolgot találtam. "Zsutai János, a gyilkos debreceni költő". 285. oldal, már olvasom is. népi költő volt, a 19. században, nem, nem az én költőm, nem, nem fogott meg benne semmi, de észrevettem a sorok közt azt a kapálódzást, amit én is érzek néha. évről évre, ki akart tűnni, (életnagyságú alakokat rajzolt a kollégiumi szobája falára) olyannyira, hogy figyelmét teljesen elkerülte, mikor ez megtörtént. bekattant.

"..a részeg költő ekkor előrántotta zsebkését és leszúrta a testes, magánál jóval súlyosabb polgárt, aki néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. (...)
...és a gyilkos eszközt átadva egyik szemtanúnak, maga eszközölte azonnali ellátását."

"Fenntartotta magának a jogot ahhoz, hogy akkor vegye el a saját életét, amikor akarja."

"1871. április 24-én este nyolc óra tájban a Lánchídon át Pestre tartott, a híd közepén megállt, letette a kezében lévő könyvet, és a Duna hullámaiba vetette magát."

meg akarok emlékezni róla. nem tudom miért érzem úgy, hogy tartozom ennyivel.

imádom a napot, ahogy átszűrödik a hófelhőkön. ekkor imádom a legjobban.

tea tea tea

kis kannából teát öntögetni a csészébe, majd forrón szürcsölni, miközben ezt olvasod: "élénk képzelete villámgyorsan kikerekítette volna az egész történetet, s minden mozzanatát a végzetes szerelem melankolikus szabályai szerint rendezte volna el."


..........................................................
ma vagyunk két hónaposak . és mégsem téged várlak délután.
..........................................................

...

" nem akarok hazudni neked: nagyon fájni fog (...) egy hónap a gyógyulási idő..."

fáj. alig alszom. alig eszem. néha nemkapok levegőt.

a betegségeknek pszichés oka van.

desert

"...néztelek volna az erkélyről aztán együtt fáztunk volna."

"olyan furcsa ez az egész. nem gondolod?"

nem az a különös benne, hogy jó. nem is, hogy jelentene valamit. olyan, mintha a forró viasz rákeményedne az ujjamra, és hirtelen lejönne. olyan, mint egy idegen országban lenni, úgy, hogy nem érted a nyelvet. olyan, mintha az eső csak ránk esne.

....

a bakelit lejátszóm halványan világít. beatles éledezik benne. forró zöldteát szürcsölök rózsaszín bögréből. örkényről csinálok kiselőadást magyarra. melegem van rövidnadrágban és atlétában. kilakkozom a körmöm vörösre. befejezem a festményt. feljegyzek pár kósza mondatot ami eszembe jut, jó lesz majd valamikor. belelapozok a füzetembe. ezt találom, régi:

hajnalt érzek, kerek, édes, meredőt.
lassan nyitom szemem, érzékeim szokják a világost.
a semmire gondolok, közeledik az elfeledett idő.
sorban nyújtom végtagjaim, óckodva felállok.

talpam keresi a földet, lépéseim bizalmatlanok.
bánt a fény, hiányzik az éjszaka, a párna, egy álom,
melyet nem remélem, hogy visszatér, túl magasról zuhanok.
forgok, szédülök, karomat kitárom: az én reggeli bálom!

hol a szakadt pizsama a ruha, kávé gőze a kóstoló.
a párom a hűs, reggeli szellő, vad és csípős.
cipőm mamuszra cseréltem, és a rádióból szól a bók.
zuhany alá állok, bekapcsol az agyam, a víz forró, erős.

tudatra ébredek, kiszűrök minden illúziót.
felveszem pókerarcom, le a mamuszt, beágyazok.
elfeledem a táncot, a kávé illatát, kinyomom a rádiót.
sietősen indulok, kapkodva kattintom a zárat, üdvözlöm a valóságot.

Szia, Szombat!

ma van mikulás? 7 évesen megtörte a hitem a nike-cipője. talán arra van az összes ünnep, hogy egy-két napra feledjük a gondjainkat? hogy kilépjünk a szürke hétköznapokból. talán az ajándékok miatt. talán a vallás miatt. talán a gyerekek miatt. talán emiatt az összes miatt.

viszont ha ma elvileg egy ünnep féleség van, én miért ülök a laptop előtt, MTV-t nézve, takaróba bújva, álmatlanul?

kimondhatatlanul elszomorít a tény, hogy a mikulás számomra pár csokit, egy kis pénzt és mindenfelé piros-fehéret jelent.

de tudod mit? megiszom az utolsó korty forraltbort. bekuckózom magam a piros takaróm alá és azt fogom képzelni, hogy kicsi vagyok, nagyon kicsi. és mindenben hinni fogok, amiben amúgy nem.

15:25 cigi.
15:30 cigi.
15:32 a sírástól nem bírok nyelni.


arcomban a mosolyt rég ellepte bánatom
hisz akit szeretek talán soha többé nem láthatom
küzdök az érzésekkel és küzdök a fájdalom ellen
de tudom a hiánya örökké itt marad bennem
erősnek kell lennem, de van amikor nem megy
és a szívemben ott marad az az örökös kétkedés
hogy mért így alakult és hogy helyes-e amit tettem
hisz hibáim miatt mégegyszer elvesztettem...