tükrök. vágnak, ha törnek. vérzik. de még egyben van. csak a fejemben labilis minden. új a valóság. talán mert sosem volt ennyire valós. értékelni a jót, szeretni a szerelmet, tartani a szám, megállítani a könnyt, érezni az érezhetetlent és vágyni a láthatatlant. vele.

vele minden más. megremeg a térdem. pedig hónapok vannak mögöttünk. évekként sokasodnak. túlfűtött. őrülten szeretni annyi, mint bármelyik pillanatban belehalni. hogy ki vagyok most? hogy miért húzódom magzatpózba a lábszárát ölelve? miért akadoznak a szavak? bentrekedtek.

újra élem a gyerekkort. minden szavát, érintését, csak nekem! senki más ne nézze, senki ne szóljon! birtokvágy. mert végre van, ami nincs! VAN!

őrülten szeretni annyi, mint bármikor belehalni. de mi örökké élünk.

sötét alagutak hatolnak a hegyekbe. 5776 méter, 5 méterenként vészkijárat. egy kiskapu, amit mindig kutatunk. magunkat mentjük vele, vagy tudataatt óvunk önmagunktól.
változunk.
felhők szállnak természetellenes alacsonysággal, szürkén a föld felé. lépéseket teszünk előre. vakon, a látók is. ettől féltem egész életemben. vagy erre vágytam a legőrültebben? lehet, hogy vágy és félelem, egyazon anya gyermeke. lehet, hogy a vágy az, amitől mindenki retteg és erre vezethető vissza a szorongásnak minden válfaja. hiányzik az illata.
eső csapódik végig az ablakon. nem táncolnak, versenyt futnak a cseppek. a halál maratona. az élet. nem, már nem írom nagybetűvel.
küzdjünk, mert belénkverték az évek a megfelelési kényszert. forró ujjaim alatt a toll. csíkokban gondolkodom, sokat voltam a tengeren.
lopott könyvek. lopott könnyek. csak most igazán az enyéim! sosem az elején kezdem. elveszek a részletekben. megbotlom egy hajszálban.
erek futnak karomban.
közeledik a kékség, de most nem a végtelen.
szárítom a hajam a tükör előtt. nőnek neveltek, csak utálom a rózsaszínt. helyette csipkés bugyit veszek és hozzá melltartót. push-up nélkül. én nem hazudok. már nem.
vörösen látok mindent.

szeretek. szeretek szeretni!